Mégis mi az, amit tudunk? Ha minden fogalmunk homályos is, mik azok a dolgok, amikben biztosak lehetünk, amiben nem tévedhetünk?
Gondolkodom, tehát vagyok - mondja erre Descartes.
Úgy hangozhat, mintha a filozófia axiómáit akarnánk itt rögzíteni, mintha olyan kijelentéseket akarnánk tenni, melyekkel kapcsolatban nem merülhet fel kétely. Ez látszólag ellentmond annak, hogy a filozófia alapvetően a kételkedésre épül - arra a meggyőződésre, hogy nincs olyan, amit ne kérdőjelezhetnénk meg, amivel kapcsolatban ne tehetnénk fel kérdéseket. De létezik ilyesmi?
Az objektivizmus válasza erre a következő:
Három axióma van, ami megkérdőjelezhetetlen: a létezés, az identitás/azonosíthatóság (identity) és a tudat.
A létezés önmagyarázó jellegű. "A létezés létezik." - tautológia, de a létezés a nyelv eszközeivel másképp definiálhatatlan. Az objektivista nézőpont szerint nem lehetséges érveket felsorakoztatni a "létezés" fogalma ellen. "Gondolkodom, tehát vagyok" ez esetben azt jelenti: "Tudom hogy a saját létezésem bizonyos"
Továbbhaladva: "A létezés, identitás." - annyit tesz, létezni annyi mint valamilyennek lenni, bírni valamilyen jellemzőkkel. Aminek nincsenek jellemzői, arról nem tehetünk megállapításokat, annak a létezéséről nem beszélhetünk.
Ezek után a "tudat": "A létező érzékelésének folyamata." Tudatosnak lenni, annyi mint tudatában lenni valaminek.
Az objektivizmus mindezeket az axiómákat arra hasznája, hogy a tudatunkon kívüli, objektíve létező világ létezése mellett érveljen. De valid ez az érvelés? A csapda a harmadik axiómában van elrejtve.
Elemezzük az axiómákat. Az első annyit állít, van olyan hogy létezés. Ezzel nem igazán lehet érdemben vitázni. A második azt mondja, hogy ami létezik, annak bizonyos jellemzői vannak, ezáltal különböztethető meg más létezőktől. Felmerül viszont a kérdés, elképzelhető-e hogy csak egyetlen dolog létezik? Beszélhetünk-e ebben az esetben létezésről? Vagy ez esetben a létezés mint kategória olyan megkülönböztető dolog lenne, aminek a másik oldalán nem áll semmi, így ennélfogva értelmetlen?
Képzeljünk el egy üres világegyetemet és benne egyetlen értelmes lényt. Állíthatja-e ez a lény hogy létezik? Hiszen semmit nem tud ezzel szemben állítani! Nem tud olyat mondani, hogy "Én létezem, a ... viszont nem." Hiszen a három pont helyére bármi írható! Az lehet a benyomásunk, hogy egy egyedüli létező esetén a "létezés" fogalma értelmetlen.
De tegyük fel, hogy ez az értelmes lény egy ember. Van keze, lába, feje, testrészei. Ezeket a részeit érzékelheti és el is nevezheti. Ugyanakkor elképzelhet más, magához hasonló lényeket, amelyeknek három kezük, két fejük, vagy sokkal hosszabb ujjaik vannak. Ez esetben ez a lény mondhatja például azt, hogy "Létezik kezem, létezik lábam, létezik fejem de a kétfejű ember nem létezik."
Emberünk számára a test a világ - a környezet, amelyben él.
De erre mondhatjuk azt, hogy a létezésnek ebben a gondolatkísérletben azért tudtunk értelmet tulajdonítani, mert a világban létező egyetlen lénynek testet adtunk. Mert ezáltal komplexszé tettük, olyanná, mely részekre bontható. Erre én azt mondom - elképzelhető-e olyan értelem, mely nem komplex?
Képzeljünk el egy testetlen értelmet egy üres világban. Milyen értelemben nevezhetnénk ezt még értelemnek? Hiszen nincs kölcsönhatásban semmivel! Nem is gondolhat semmire, hiszen nincs semmi, amire reagálhatna, amivel relációban gondolkodhatna.
Vegyük észre: A fenti gondolatkísérletben a test a környezet része. És valójában a helyzet ez: A testünk mindenképp a környezet része. Igaz, hogy egy kitüntetett része, amellyel kapcsolatban másképp érzékelünk és amelyet másképp manipulálunk, mint környezetünk egyéb részeit, de ez nem ellenérv.
Tegyük fel, lebénul és érzéketlenné válik az egyik kezem. Továbbra is a testemhez kapcsolódik, de már nem vagyok képes úgy manipulálni és úgy érzékelni vele, mint a működő kezemmel. A működő kezemmel odébbrakhatom, összecsukhatom, kinyithatom - de csak úgy mint egy tárgyat. Ez az analógia tetszőlegesen kiterjeszthető.
Hajlok a következőre: Akkor járunk el helyesen, ha élesen elhatárolunk két dolgot - a tudatot és mindazt, amit a tudat érzékel.
Az objektivizmus ezt állítja: Amit a tudat érzékel, szükségképp kívül van a tudaton, tehát létezik valamiféle objektív valóság. Logikusabbnak tűnik azt mondanunk, van a tudat, és van, amit a tudat érzékel. Az a benyomásunk támadhat, hogy az objektivitás valahol elveszett közben.
Dehát hogyan tudnánk definiálni az objektivitást? A mindennapi életben úgy használjuk ezt a fogalmat, hogy objektív az, aki független megfigyelő. De ha bevezetjük az érzékelést (mint ahogy fentebb megtettük és az objektivizmus is bevezeti) szükségképpen be kell vezetnünk az érzékelés hibáit is. Vagy - ha feltételezzük, hogy létezik objektív valóság - fel kell tételeznünk egy megfigyelőt, aki ezt a valóságot torzításoktól mentesen a maga teljességében képes érzékelni. Vagy épp az lenne az objektivitás lényege, hogy megfigyelőtől független? De ez esetben mit mondhatunk el erről a valóságról? Bármit is állítunk, szubjektív lesz.
Az objektivitás feltételezése a filozófiában az, mint az éter feltételezése a fizikában. Tulajdonképpen azt állítja, van kitüntetett vonatkozási rendszer. Az az intuíciónk támadhat, hogy valamiféle filozófiai relativitáselméletre van szükség, hogy ezt a feltételezés kiküszöböljük.
Mit állítunk? Van a tudat (az elme belső állapota) és van az érzékelés (a tudatra ható külső tényezők). Semmi egyébbel kapcsolatban nem lehetünk biztosak.
Elképzelhető, hogy léteznek más tudatok. Az is elképzelhető, hogy ezen tudatok érzékelése bizonyos szituációkban hasonló a miénkkel. Ez azt sugallhatja, hogy érzékeléseink forrása közös, és hogy mégis létezik valamiféle objektív valóság. Sok jel utal mindezekre a dolgokra, de tapasztalataink végesek - teljes bizonyosság nem szerezhető.
Ez már maga a szolipszizmus. Én létezem, gondolkodom, van tudatom és érzékelek valamit. Mást nem állíthatok bizonyosan.
Mindezen dolgokat azért szükséges előre tisztázni, hogy a diskurzust helyes mederbe tereljük.
Fontos megjegyezni, hogy a szolipszizmus alaptézise nem cáfolható (és itt ne szaladjunk bele abba a hibába, hogy emiatt - mint "nem tudományos" teóriát - elvetjük) - tehát akár igaz is lehet. Nem hozhatók fel értelmes érvek objektíve valós tárgyak létezése, vagy akár más tudatok létezése mellett. Ebbe még Occam borotvája is beletörik (vajon melyik feltételezés egyszerűbb: Egy felfoghatatlan méretű objektíve létező világegyetem csillagrendszerekkel, jégbolygókkal és tarajos süllel, vagy egy igen komplex elme, mely az egészet álmodja?)
Ezt mindenképp fontos szem előtt tartanunk.
