Filozóf

Az előzőek alapján már felvázolhatunk egy kezdetleges értelmet abból a célból, hogy tulajdonságainak általánosításával esetleg új dolgokat tudjunk meg a fejlett (pl. emberi) értelemről.

Képzeljük el a következőt: Az entitás, amiről beszélünk, egy robot, ami egy négyzetrács rácspontjain mozog. Minden rácspontban jobbra vagy balra, illetve fel vagy le mozoghat. A robot akkumulátorról működik és a mozgás energiába kerül. Bizonyos rácspontok üresek, másoknál viszont a robot bizonyos mennyiségű töltést vihet az akkumulátorára ("táplálkozhat"). Ha ilyenre lép a robot, akkor akkumulátora automatikusan töltődik, és a csomópont üressé válik. Ilyen esetben valahol új töltő csomópont jön létre a rácson (már ha nem akarjuk hogy robotunk végleg lemerüljön). A robot nem képes megállni.

Az értelmes lény rendelkezik sikerfüggvénnyel, más néven boldogságfüggvénnyel, melynek értéke bizonyos környezeti változók értékétől függ. A függvényről annyit tudunk, hogy valószínűleg maximumos, valamint az az intuíciónk, hogy első deriváltja legfeljebb pontszerűen zérus.

Az értelem a következtetés képessége - eddig jutottunk. Úgy érezhetjük, ez kevés, ezért szükséges lehet megmagyarázni ezen definíciónkat. Különösen azért, mert napjainkban széles körű kutatás tárgya a mesterséges értelem - ennélfogva igen sok itt a félreértés.

A mesterséges érelem kutatói szerint az értelmes entitás olyan, aki megfigyeli a környezetét és úgy cselekszik, hogy sikerét maximalizálja. Vegyük észre, hogy ez a definíció explicite nem tartalmazza a következtetés képességének szükségszerűségét, hacsak azt nem állítjuk, hogy a sikermaximalizálás csakis következtetések levonása útján lehetséges.

Képzeljünk el egy egyszerű környezetet, mondjuk egy szobát, melyben az entitás, mondjuk egy kutya, akkor kap ételt, ha megnyom egy gombot. Kísérletek azt mutatják, hogy az állatok ilyen leegyszerűsített környezetben hamar megtanulják, hogy a gomb benyomásával ételhez juthatnak, így innentől ezt a gombot használják, ha éhesek.

Vegyük észre, hogy ebben a környezetben az entitás sikerének egyetlen meghatározója az, képes-e enni, amikor éhes. Mi történik, ha a kísérletet így változtatjuk meg: a gombnyomás hatása legyen az, hogy egy csapból víz folyik egy alul lyukas edénybe, az entitás célja pedig az, hogy az edény ne ürüljön ki. (Feltesszük, hogy a csapból gyorsabban folyik a víz, mint ahogy az edény alján kifolyik.) Ekkor az üres edény az "éhes" állapotnak felel meg, a teli pedig a "jóllakott" állapotnak. Az entitás egyetlen feladata az, hogy érzékelje, hogy az edény kiürült, és akkor megnyomja a gombot. Ilyen funkció egyszerű emelővel is megoldható - hasonló mechanika üzemel a legtöbb vécétartályban. Mondhatjuk hogy az így elkészített emelő, amely automatikusan benyomja a gombot amikor a vízszint lecsökken, értelmes? Nem igazán látjuk értelmét ennek a kijelentésnek.

Mindeddig sok szó esett a tudatról, de arról kevés, mit is értünk pontosan tudat alatt. Arról, mik a tudat alapvető jellemzői - azok a dolgok, amikről úgy véljük, elválaszthatatlanul hozzátartoznak a tudatossághoz. Szó volt már arról, hogy minden további nélkül kételkedhetünk a sajátunkon kívüli más tudatok létezésében, ugyanakkor hajlunk arra, hogy feltételezzük, az, amit a tudat (vagy értelem) megnyilvánulásának vélünk mindabban amit érzékelünk, az valóban az. De mik ezek a jellemzők?

Ne feledjük, egyetlen dolog bizonyos - mégpedig a saját tudatosságunk, és az a mód, ahogy ez megnyilvánul. Az, hogy más, általunk érzékelt lényeknek tudatosságot tulajdonítunk, azt jelenti, viselkedésükben van valami közös a saját viselkedésünkkel, hogy el tudjuk képzelni, hogy ha mi lennénk az ő helyükben, hasonlóan viselkednénk. Más lények tudatossága ugyanakkor csupán tapasztalati tény. Ebben nem lehetünk bizonyosak.

Ha a tudatosság jellemzőit keressük, nem csak azt kell belátnunk, hogy az adott jellemző  a tudatosság feltétele, de azt is, hogy az adott jellemző hiánya egyenértékű a tudatosság hiányával.

Persze azonnal fogalmi zavarba bonyolódhatunk, ha tudatosságról beszélünk - erős lehet a kísértés, hogy egyben az értelemről, vagy az intelligenciáról is megállapításokat tegyünk. Ha világosan akarunk fogalmazni, ha meg akarjuk különböztetni ezeket a fogalmakat, meg kell találnunk megkülönböztető jegyeiket - már ha vannak ilyenek. Meg kell válaszolnunk, elképzelhető-e ezek bármelyike a másik kettő jelenléte nélkül, vagy ezek szükségképpen együtt járnak, esetleg átfedő fogalmak.

Nincs más választásunk, mint megvizsgálni, hogyan használjuk ezeket a fogalmakat - és reménykedni abban, hogy ez majd támpontul szolgál arra vonatkozóan, mit jelentenek és mit nem.

Mégis mi az, amit tudunk? Ha minden fogalmunk homályos is, mik azok a dolgok, amikben biztosak lehetünk, amiben nem tévedhetünk?
Gondolkodom, tehát vagyok - mondja erre Descartes.

Úgy hangozhat, mintha a filozófia axiómáit akarnánk itt rögzíteni, mintha olyan kijelentéseket akarnánk tenni, melyekkel kapcsolatban nem merülhet fel kétely. Ez látszólag ellentmond annak, hogy a filozófia alapvetően a kételkedésre épül - arra a meggyőződésre, hogy nincs olyan, amit ne kérdőjelezhetnénk meg, amivel kapcsolatban ne tehetnénk fel kérdéseket. De létezik ilyesmi?

Az objektivizmus válasza erre a következő:

Három axióma van, ami megkérdőjelezhetetlen: a létezés, az identitás/azonosíthatóság (identity) és a tudat.

Mi a filozófia egyáltalán? Az az érzésem, fontos lenne ezt tisztáznunk, mielőtt egyáltalán bármiféle filozófiai tárgyú diskurzusba fognánk. Lássuk, mit mond erről a Wikipédia:

A filozófia tárgya az általános és alapvető problémák vizsgálata, melyek többek között a létezéssel, a tudással, az értékekkel, az értelemmel, a tudattal és nyelvvel függnek össze. Megkülönböztető jellemzője a kritikus, szisztematikus megközelítés, és a logikus érvelésre való hagyatkozás. A kifejezés a görög φιλοσοφία (philosophia) szóból ered, melynek jelentése: "a bölcsesség szeretete."
 

Úgy érzem, ezzel nem igazán vagyunk előrébb.