Mindeddig sok szó esett a tudatról, de arról kevés, mit is értünk pontosan tudat alatt. Arról, mik a tudat alapvető jellemzői - azok a dolgok, amikről úgy véljük, elválaszthatatlanul hozzátartoznak a tudatossághoz. Szó volt már arról, hogy minden további nélkül kételkedhetünk a sajátunkon kívüli más tudatok létezésében, ugyanakkor hajlunk arra, hogy feltételezzük, az, amit a tudat (vagy értelem) megnyilvánulásának vélünk mindabban amit érzékelünk, az valóban az. De mik ezek a jellemzők?
Ne feledjük, egyetlen dolog bizonyos - mégpedig a saját tudatosságunk, és az a mód, ahogy ez megnyilvánul. Az, hogy más, általunk érzékelt lényeknek tudatosságot tulajdonítunk, azt jelenti, viselkedésükben van valami közös a saját viselkedésünkkel, hogy el tudjuk képzelni, hogy ha mi lennénk az ő helyükben, hasonlóan viselkednénk. Más lények tudatossága ugyanakkor csupán tapasztalati tény. Ebben nem lehetünk bizonyosak.
Ha a tudatosság jellemzőit keressük, nem csak azt kell belátnunk, hogy az adott jellemző a tudatosság feltétele, de azt is, hogy az adott jellemző hiánya egyenértékű a tudatosság hiányával.
Persze azonnal fogalmi zavarba bonyolódhatunk, ha tudatosságról beszélünk - erős lehet a kísértés, hogy egyben az értelemről, vagy az intelligenciáról is megállapításokat tegyünk. Ha világosan akarunk fogalmazni, ha meg akarjuk különböztetni ezeket a fogalmakat, meg kell találnunk megkülönböztető jegyeiket - már ha vannak ilyenek. Meg kell válaszolnunk, elképzelhető-e ezek bármelyike a másik kettő jelenléte nélkül, vagy ezek szükségképpen együtt járnak, esetleg átfedő fogalmak.
Nincs más választásunk, mint megvizsgálni, hogyan használjuk ezeket a fogalmakat - és reménykedni abban, hogy ez majd támpontul szolgál arra vonatkozóan, mit jelentenek és mit nem.
"Értelem és érzelem"; "X értelmes ember"; "értelmes beszélgetés" - ilyeneket mondunk. Úgy tűnik, mintha az értelem az érzelem ellentéte lenne, kapcsolatban állna az intelligenciával, esetleg azonos is lenne vele. Az értelem az érzelemmel szembeállítva a logikus gondolkozás fontosságát emeli ki az irracionális, nem logika által vezérelt gondolkozással szemben (Persze felmerül a kérdés, hogy egy logikát nélkülöző gondolkozás vajon gondolkozásnak nevezhető-e egyáltalán. Beszélhetünk-e vajon nem logikus gondolkozásról? Egyelőre fogadjuk el, hogy igen.)
Ha valakiről azt mondjuk, értelmes, azt is mondjuk róla, hogy intelligens. Képes bonyolult gondolatok felfogására, az összefüggések megértésére. Tulajdonképpen azt állítjuk, képes tanulni. Az értelem dinamikus. Az "értelmes beszélgetés" szóösszetétel ismét az értelemnek az érzelemmel való szembenállását sugallja. Egy beszélgetés, ahol a két fél érdemben reagál a másik mondandójára, érveket és ellenérveket sorakoztat fel és elfogadja a másik érveit, nem az érzelmeire hagyatkozik, értelmesnek nevezhető. Itt már többet állítottunk az értelemről, mint önmagában intelligenciáról, de a logika, az érvelésre való képesség, illetve a logikus érvek megértése, elfogadása kulcsfontosságúnak tűnik.
Úgy látszik, az értelem és az intelligencia egymás szinonimájaként fogható fel. Olyan fogalomként, mely kapcsolatban áll a logika használatának képességével, a következtetés képességével és a logikus következtetések megértésének képességével, a tanulással. Ezeket válasszuk szét egy pillanatra.
Pavlov minden alkalommal megszólaltatott egy csengőt, mielőtt enni adott a kutyájának. A kutya nyálelválasztása egy idő után már a csengő hangjának hallatára is megindult. Állíthatjuk-e, hogy a kutya ekkor a csengő hangjából arra következtet hogy enni fog? Különbözik-e ez alapvetően a saját elménk következtetési mechanizmusától?
A telefon csörgéséből arra következtetek valaki hív. Ha felveszem a telefont, valaki szólni fog hozzám. Eddig mindig így történt. Logikus következtetés hogy ezután is így történik majd.
Persze ezzel lehet vitázni. Érvelhetnénk úgy, hogy a telefoncsörgésnél a tanulási folyamat más. Ezt mondhatnánk: onnan tudom, hogy a telefon csörgése a hívás jelzése, hogy elolvastam a használati utasítást, sőt, én magam állítottam be milyen hangon csörögjön, előbb csak rezegjen, aztán csörögjön, stb. De valóban innen tudom, mit jelent a csörgés? Nem korábbról származik-e ez a tudás?
A helyzet ez: Egész életem során kora gyermekkoromtól kezdve tapasztalatokat szereztem dolgokkal kapcsolatban, melyeket összefoglaló néven telefonnak nevezek. Azt is megfigyeltem, hogy a telefon alapvetően csendes, de néha hangot ad ki. Ilyenkor az emberek felveszik a telefont, mert tudják hogy valaki szólni fog hozzájuk. Így épül fel a tanulási folyamat. Tapasztalataimból azt a következtetést vonom le, hogy ha felemelem a telefont, valaki bele fog szólni.
Azt mondod: "Ez igaz, de tegyük fel, hogy feltalálnak egy új készüléket, amit még soha nem is láttam. Ilyenkor elolvasom a használati utasítást és az alapján tudom, hogy működik! Itt nincs következtetés!"
Azt mondom: "És miből következtetsz arra, hogy a használati utasítást kell elolvasnod" - és így tovább. A következtetés mindenképp a tapasztalatban gyökerezik.
Aki következtet az tanul. A következtetés különbözik mindattól ami alapján az illető meghozza a következtetést. Az értelem dinamikus.
De igaz-e ez? El tudunk képzelni olyan értelmet, ami változatlan?
Ilyesmiről beszélnek: A telefonom intelligens (okos!). Rengeteg funkciója van!
Azt mondom: Mondanád-e azt is, hogy a telefonod értelmes? Hogy értelemmel rendelkezik? Erre nemmel kell felelned. A telefon esetén az értelem alapvető vonásai hiányoznak.
Itt nyilvánvalóan homályos kifejezéseink helytelen használatáról van szó.
Azt mondtam: Az értelem feltétele a logikus következtetések megértése is. E ponton úgy érzem, elbizonytalanodom. Egy kutyának nem tudom elmagyarázni, hogy a csengőszó azt jelenti, enni fog, erre vagy rájön magától, vagy sem. Ezek szerint a kutya mégsem lenne értelmes? Elménk mintha ellenkezne az ellen ha ezentúl egyetlen kutyát sem nevezhetnénk értelmesnek. Hiszen az értelemnek oly sok jelét adják.
Mondjuk inkább ezt: Az értelemnek fokozatai vannak. Az alacsonyabb szintű értelem képes összefüggések felfedezésére, a magasabb szintű értelem pedig képes összefüggések megértésére. Az a benyomásunk támadhat, hogy a "felfedezés" és a "megértés" szó értelme itt nem különül el élesen.
Hajlok arra, hogy azt mondjam, az a következtetés, melyre egy magyarázat hatására jutok, és az, amelyet a külvilág megfigyelése útján nyerek nem alapvetően különböző. Hiszen milyen más tevékenységet végzek egy magyarázat hallgatása, értelmezése során, mint a külvilág megfigyelését (beszélgetőpartnerem szavait, gesztusait, stb.)
Azt mondtam: A magyarázatot hallgatom és értelmezem. A nyelv elárulja magát.
De miben áll ez az értelmezés? Mit értek értelmezés alatt?
A kutya csengőszót hall minden alkalommal, mielőtt enni kap. Mondhatjuk hogy úgy értelmezi a csengőszót, hogy az az étel jele? Vagy csupán arról van szó, hogy megszokta hogy csengőszót hall az étel előtt? Esetleg emlékszik korábbi esetekre, amikor a csengőszót étel követte és az új élmény ezt megerősíti?
Gondoljuk el ezt: 'A' ezt magyarázza 'B'-nek: A rózsa piros. A rózsa virág. Tehát a rózsa piros virág. Erre 'B' azt mondja: Értem. De mire gondol itt 'B'? Mi játszódik le benne? Nem arról van-e itt is szó, hogy 'B' megszokta a logikai levezetések formáját; hogy emlékszik arra, milyen hasonló magyarázatokat hallott korábban és megértése csak abban áll, hogy felismeri a hasonlóságot a jelenlegi és azon múltbeli szituációk között?
Hajlok arra, hogy azt mondjam: A következtetés képessége nem velejárója az értelemnek, hanem a következtetés képessége maga az értelem. Egyelőre fogadjuk el ezt.
De mi a helyzet a tudattal? Erről eddig kevés szó esett. Miről mondhatjuk, hogy tudattal rendelkezik? Itt ismét meg kell vizsgálnunk, hogyan használjuk magát a fogalmat a nyelvjátékban.
A Wikipédia ezt mondja: A tudat(osság) belső élmény, egyfajta éberség, az érzékelés képessége, öntudat/önérzékelés illetve az elme irányító rendszere. Ezzel nem vagyunk előrébb.
A tudat mint belső élmény. Ezzel nem jutunk egyről a kettőre. Minden érzelem belső élmény (sőt alapvetően minden belső élmény) - szóval ezzel semmit sem mondtunk.
A tudat, a tudatosság egyfajta éberség. Igaz, ilyen értelemben is használjuk a szót. Aki elájult, vagy alszik az öntudatlan - de tudattalan-e? Ilyet nem mondunk. Másrészt az alvásban, illetve az egyéb teljesen vagy részlegesen nem éber állapotokban is van érzékelés. Mondhatjuk, hogy aki álmodik nincs tudatánál, de tudatánál van-e abban az álombéli világban, amit érzékel? Ezzel a definícióval sem jutunk sehová.
A tudat a környezet érzékelése. Az érzékelés még úgy-ahogy megragadható, de adódik a kérdés: Ami érzékel, az tudatos? Az állat is érzékel, sőt bizonyos értelemben még egy hőmérő is érzékel. Elképzelhető hogy az érzékelés maga feltétele a tudatosságnak, de bizonyos, hogy nem elégséges feltétele.
A tudat, mint öntudat, önérzékelés. Ezzel már talán tudunk mit kezdeni. Mi az öntudat? (éntudat)? Tudom a nevem. Tudom hogy ember vagyok, ekkor és ekkor születtem, itt és itt lakom, tudom, hogy most egy szobában vagyok, egy asztalnál ülök, tudom hogy nappal van és hűvös stb. Tudatában vagyok magammal és a világgal kapcsolatos jelenlegi és általános tényeknek (egyelőre tekintsünk el a tény szó félreérthetőségétől). Ismereteim komplexek. Hasonló ismeretekkel nem hiszem hogy akár egy állat is rendelkezne. A kutya nem tudja, hogy kutya, nem tudja, mikor született, nem tudja, hol lakik, nem tudja, hogy amiben van azt szobának hívják, nem tudja, mi az az asztal, talán azt sem tudja, hogy nappal van-e. Ezek persze csak feltételezések és egyesével mind vitathatók. Amit itt ki akarok fejezni az az, hogy a kutya csak korlátozottan rendelkezik magáról és a környezetéről absztrakt ismeretekkel.
Gondolkodjunk el ezen: Ha a tudatot ismeretek, érzékelések és értelem kombinációjának tekintjük - öntudatról csak akkor beszélhetünk, ha az adott lény értelme elég fejlett ahhoz, hogy képes legyen absztrakcióra, hogy képes legyen megállapításokat tenni saját magáról.
Az értelem bizonyos szintű fejlettsége ezt jelenti: Az adott értelem képes bizonyos szintű absztrakciók megértésére, bizonyos szintű összefüggések felfedezésére.
Képzeljük el a következőt: A kutya csengőszót hall, de csak minden második csengőszó után kap ételt. Vajon elég értelmes a kutya ahhoz, hogy megértse, a páratlan csengőszók önmagukban nem jelentenek semmit, a párosak viszont azt, hogy enni kap? Ha igen, úgy azt mondhatjuk, a kutya már komplexebb összefüggéseket lát. A "ha... akkor..." összefüggéseken felül "ha (...és ...) akkor..." szerkezetűeket.
Hogy a zárójelen belül mennyire komplex kijelentés lehet, az jelöli ki a kutya értelmének határát.
Képzeljük el a következőt: Idegen lények szállnak le egy űrhajón a földre, és hamarosan sikerül kialakítaniuk valamiféle kommunikációt az emberekkel. Egy idő után akár sikerül őket megtanítani mondjuk angolul és képessé válunk az idegenekkel éppúgy beszélni, mint egy másik emberrel. Felmerül-e az a kérdés, hogy ezek a lények tudatosak-e.
Nyilvánvalóan értelmesek, hiszen képesek voltak csillagközi űrutazást megvalósítani, azaz olyan eszközt építeni, amire az ember jelenleg nem képes. De van-e tudatuk? Feltehetünk-e ilyen kérdést?
Úgy tűnik, mintha az értelem bizonyos fokának egyszerűen kísérőjelensége lenne a tudat. Ellenérvek híján egyelőre fogadjuk el ezt.
